Kompjúterlét

'Internet. Van, de minek?' - merül fel bennem egyre gyakrabban ez a kérdés, amikor is estéimet (több alkalommal éjszakába nyúlóan) különféle virtuális cselekvések töltik ki. Kapcsolatot teremtek a cyber világban lakozó sorstársaimmal, akiket - még ha nem is tudatosul bennük - szintén beszippant a második dimenzió. Álcámat felöltve, egy téglalap alakú, fekete műanyag mögé bújva kezdem meg kalandozásom a világ hatalmas, mindent átszövő hálójában. Engedem, hogy ujjaim hosszú, s kéjéhes pillanatokat töltsenek a klaviatúrán zongorázva, mígnem misztikus táncuknak köszönhetően megszületik a mondandóm, kétszer olyan lassan, mintha élőszóban annyira nyitnám ajkaim: 'Szervusz! Hogy vagy?' Közben esendő ujjacskáim botladoznak. Hibázom. 'Ki tette az 'é' karaktert az 'á' mellé?' - bosszankodom, mígnem hangos kattogás zaja ránt vissza az élők sorába. Barátokkal 'találkozom' az MSN-en. Hangosan senki sem üdvözöl. Inkább csak 'rámír', vagy 'beköszön' egyszerre húsz ember, akikkel még polipként, teljes életnagyságban és élő időben sem lennék képes foglalkozni. Minden erőmet összegyűjtve én azért mégis megkísérlem a dolgot, s gépírókat megszégyenítő gyorsasággal csattogtatom tovább gondolatömlenyeimet. Valaki mégis kimarad, melynek cseppet sem jó vége lesz a 'virtuális harag' intézménye. Én mindezt sajnálom, és eme érzelmemet egy legörbülő szájú 'szmájli' képernyőn történő felvonultatásával igyekszem illusztrálni. Pontot tennék a történet végére. Ezért keresem a karaktert. Közelebb hajolok. Szemem egyre csak romlik, társas kapcsolataim elkorcsosulnak. 'Vajon kivel mi történhetett?' - izzik fel agyamban a kíváncsiság, így hát érzékeny búcsút veszek gépiesített ismerőseimtől, majd irány az 'iWiW'. Hogy ki szakított kivel, s egyéb magánjellegű történések sokaságába nyerhetek betekintést - majdhogynem az intimitás határait nem csak súroló, sokkalta inkább fenyegető pontossággal - az 'üzenőfal' (elvontabbak számára: 'üzifal') közreműködésével. Hopp, egy levél a postaládámban. Valaki megszólított. Nem ismer, de szimpatikus vagyok neki, 'így képek alapján'. Minden áldott nap megszólít valaki. Hát nem 'kedves'? Szívesen karakterhalmaz tumultusba kerülnék vele, de sajnos nem tagja annak a klubnak, aminek én is, így hát nem hinném, hogy érdeklődésünk szárnyait azonos hullámhosszon volnánk képesek rebegtetni... Fáradok. Leszívott a Mátrix, de a blogom még információszomjas. Csillapítom ellenérzését, majd az ágyam felé veszem az irányt. Előtte elektroszmog-mentesítő hadműveletbe kezdek: a TV, a laptop, a lámpa, a DVD, s a telefontöltő hálózati csatlakozóját kiemelem a konnektorból. Álmodni készülök. A fejemben parázsvitázó parázna gondolatok csitulni kezdenek. Optimális szintre süllyedek. A billentyűk zajos zakatolása távoli visszhangként cseng fülemben. Hiányzik. De holnap is felkel majd a Nap. Vagyis tudjátok, a zárójel kettőskereszt zárójel...

Bognár Viktória