„Emi és Zoli: örökké!”

A győri hős

A minap kezembe került (kicsit megkésve) Vujity Tvrtko Újabb pokoli történetek című könyve. Ahogy elkezdtem lapozgatni és beolvasgatni, rátaláltam egy fejezetre, Halál Korfun címmel.

Gyorsan végig pörgettem, mi ugrik be Korfuról: gyönyörű tengerpart, napsütés, pihenés, szórakozás, csodálatos kék tenger, homokos part, bikinis lányok (ezt a fiúk kedvéért), és kigyúrt életmentők. Hmmmm… valljuk be, nem hangzik valami rosszul,sokan álmodozunk egy ilyen nyaralásról.

De ott volt a címbe a halál is, ezek szerint nem mindenkinek végződik jól a nyaralás. Több tragédiával végződött nyaralásról is hallhatunk, de Én azért nyugtattam magamat, hogy a történet vége biztos happy end lesz, hisz jól tudom, hogy minden kicsit szomorúbb, érzékenyebb dolgon már potyognak a könnyeim. (lány vagyok, nem tehetek róla). Mégis nagy érdeklődéssel kezdtem olvasni.

Kiderült, hogy a történet egy győri fiúról szól, aki életét adta mások életéért. (26 évesen, ennek már 10 éve). Gősi Zoltán sokáig spórolt, hogy mennyasszonyát, Emit elvigye nyaralni, a választás Korfura esett. Szerelmesek voltak, a történet love storynak is tökéletes lenne, természetesen más befejezéssel. Bár a lány nagyon különbözött a fiútól (agyonsminkelt, hidrogénezett hajú, műszempillás, hosszú körmös), a fiú mégis meglátta benne „azt, amivé lehet ”.

A várva várt nyaralás elkezdődött, a napok teltek, a szerelmes pár nagyon boldog volt, csodálatos és tökéletes volt minden. (nem részletezném az egész nyaralást. Annyit erről, hogy érdemes elolvasni, Vujity Tvrtko élménydúsan-pontosan-részletesen írja le).

Majd amikor az indulás előtti nap ellátogattak újra a szerelmesek lagúnájához (itt szerelmesek a sziklafalba véshették nevüket), arra lettek figyelmesek, hogy a tömeg a tengert figyeli. Egy görög és egy brit fiú a szikláról a vízbe vetette magát, de arra nem gondoltak, hogy a tenger egyik percre a másikra meg fog változni, mindenki szörnyülködve nézte a két bajba esett fiút, de senki sem tett semmit. Zoltán átölelte Emi derekát, magához szorította és elindult lefelé segíteni a két bajba esett fiún. (ahogyan az ott tartózkodásuk alatt egyszer már megtette és kimentett egy bajba esett lányt). Ő volt az egyetlen! A lagúnába ereszkedett de nem sikerült megfognia a fiúk kezét, ezért csúszott a meredek sziklafalon de egy nagyobb hullám őt is magával ragadta. Zolinak sikerült minden erejét összeszedve, emberfeletti erővel mögéjük kerülni, és amikor lehetősége nyílt rá taszított rajtuk egyet a part felé. A két srác sikeresen megmenekült, hála Zolinak, de neki nem sikerült kijönnie, a hullám a meder közepébe sodorta, az ereje és a levegője is vészesen fogyott, túl sokat vizet nyelt. Zoli az utolsó erejével is Emit kereste, aki próbált segíteni kedvesén. („a fiatalok mozdulatlanul néztek egymás szemébe. Aztán a víz egyetlen morajlással elragadta a fiút…”).

Bele se merek gondolni milyen szörnyű, lehet végig nézni, ahogy a szerelmem vagy bárki más fuldoklik, majd lassan elnyeli a tenger. Ez a történet hihetetlenül nagy hatással volt rám, kevés könyv fog meg igazán, de ez a kivételek közé tartozik, így nem meglepő, hogy naponta többször is eszembe jut. Főleg mostanában, hiszen a barátommal a közös nyaralásunkat tervezzük Horvátországba, amikor a prospektusokba meglátom a tenger mellett a hatalmas sziklákat, összeszorul a szívem. Félek, de azzal nyugtatom magam, hogy velünk ilyen nem történhet meg, majd rájövök, hogy Zoli és Emi sem gondolta volna, hogy nem együtt térnek haza.

Bevallom őszintén nem volt felesleges zsebkendőket készítenem magam mellé, mire a történet végére értem, rendesen potyogtak a könnyeim…

Annyi minden kavargott (és még mindig) kavarog bennem:

Jó érzés- már biztos vagyok benne, hogy van igazi szerelem,

Fájdalom- hogy megtörténhet egy ilyen szörnyűség,

Felháborodás- hogy a két kimentett fiú egy szó nélkül elmentek és ott hagyták azt, aki megmentette őket,

Félelem- hogy épségbe térjünk haza a nyaralásunkból,

Megnyugvás- hősök már pedig vannak.

Zoltánt Görögországban felterjesztették egy magas állami kitüntetésre. (Évente öt-hat haláleset történik a lagúnában, de ez volt az első, hogy valaki mentés közbe fulladjon meg). A győri temetőben Zoltán sírja mellett, a virágágyásban található egy kagyló, ami emlékeztet minket a hősies, önfeláldozó tettére. A család márványtáblát készíttetett (amelyre fia nevét, születési és elhalálozási évszámát vésette) és együtt szögezték fel a lagúna fölötti sziklára.

Zoli naplójának utolsó bejegyzéséből:

„2000. 07. 27. Korfu

Beszéltem anyáékkal, és újra megkérdeztem, hogy szeretne e nagymama lenni. Azt mondta, hogy van még időnk, de én tudom, hogy nincs… Úgy érzem, hogy most vagyok életemben a legboldogabb.”

(Forrás: Vujity Tvrtko - Újabb pokoli történetek)

Slick Nikolett