Fejünkre nő a nőnap

Nemzetközi nőnap, március nyolcadika. Sok férfinek ezen a bizonyos napon kisebb gondja is nagyobb annál, hogy a virágboltok előtt kígyózó sorban állva töltse el a fél napját. Ez a felesleges hercehurca egy cipőben jár a Valentin nappal. Amikor fejvesztve rohangálunk, hogy az íratlan szabályoknak eleget téve kötelezően spontán meglepetést szerezzünk.
Na de álljunk csak meg egy szóra! Belegondoltunk már, mi nők valaha is abba, hogy miért kapjuk ezt az erőltetett kedvességet március hó elején? S vajon a férfiak elgondolkoztak már azon, miért „kötelesek” minket ezen a napon körberajongani? És hol fair ez az egész a teremtés koronáival szemben?
A nemzetközi nőnap intézménye eredetileg a nők egyenjogúságának kivívásával függött össze, s csak napjainkra vált az egyre globalizálódó világ melléktermékévé. Eszerint az irodában, egyedüli férfiként minimum húsz nőnek kényszerből gerberát osztó főnök nem képmutató, giccses és nyáltól tocsogó, hanem édes, figyelmes és talpig úriember. Aki egyébként egy hímsoviniszta, veri a feleségét, szemben egy jóravaló átlagsráccal, aki - az év 364 napján udvarias és tiszteli ugyan a nőket, csak a mostani „márcnyolc” éppen kiment a fejéből -, egy bunkó.
Bár sokan bizonygatjuk: semmi szükség csokira, mert attól úgyis elhízunk, nem vágyunk rózsára, mert úgyis elhervad, a plüss meg csak a poratkák bázisa, mégis megvadulunk a számunkra kiötölt napon. Az őrület jeleit először magunknak sem vagyunk hajlandóak beismerni, de mihelyst azt vesszük észre, hogy kifinomult hatodik érzékünkkel a virág szó hallatán, vagy esetleg egy szál virág láttán fújtató amazonná változunk, biztosak lehetünk nőnap-szindrómánkban. Hiába szajkózzuk valósnak vélt igazunkat: mi nem várjuk el az ál-kedvességet (elnézést a valóban kedves férfiaktól!), mégis zöld szemmel, s megjátszott mosollyal „örülünk” barátnőnk vöröskés tövisesének, mikor hozzánk senki, még álcából sem kedveskedik.
De mit is tehetnénk, hisz ezt kódolták belénk. Mindez a fogyasztói társadalom manipulációjának hatása a nőkre. Ennek további kihatásai pedig a virágboltok fellendülő forgalma, (mikor amúgy sincs pénz), a rózsabokrok tömeges pusztítása, s ha nagyon akarjuk a párkapcsolati válságok kialakulása (cívódás az önző, figyelmetlen fráterral, vagy konfliktus a csokoládéfogyasztástól testessé vált asszonnyal).
Azt hazudjuk: „nem kellett volna”, „semmi baj, ha kiment a fejedből”, „teljességgel felesleges”; mégis, mélyen belülről tör felszínre belőlünk, hogy: „AKAROM!”
Persze, persze, kellemes érzés (majdnem, mint a lábvíz), ha figyelnek ránk, de én azt mondom: inkább ne nyomjanak a kezembe cserepes rododendront, vagy miákoló textilcicát, ha az esztendő fennmaradó részében nem képesek, s hajlandóak akként kezelni, aki vagyok.
NŐ, nem csak egy napig.

Bognár Viktória