Nemrégiben tért haza New York-i vendégszerepléséről Sebestyén Bálint és a Győri Balett társulata. Az együttes fiatal, ám annál tehetségesebb tagja a hazai táncművészet legrangosabb elismerését jelképező Harangozó-díj elnyerése után most ismét külföldön brillírozott. Sikerét igazolja, hogy ő volt az egyik táncos, akit messzemenően kiemelt a szakma, s aki emellett Petruska bőrébe bújva még a „tapsfukar” New York-i közönség üdvrivalgását is kivívta.
Milyen apropóból kapott felkérést New York-i vendégszereplésre a Győri Balett társulata?
A kommunizmus bukásának 20. évfordulójára történő megemlékezés alkalmából hívták meg az együttest a Joyce színházba. A felkérés speciális volt számunkra, hiszen a felolvasó estek, a történelmi és történeti előadások mellett egyedüliként mi adtunk elő táncművészetet, a Petruska és a Tavaszi áldozat című darabokkal.
Te táncoltad Petruskát. Hogyan készültél a címszerepre?
A darabot már tavaly májusban bemutattuk Győrben, így már akkor elkezdtem a felkészülést. Rengeteget beszélgettem Dmitrij Simkin és James Sutherland koreográfusokkal a kommunizmusról, a diktatúra rendszeréről és természetesen magáról az egyénről. Petruska nem lázad, nem akarja magára haragítani a világot. Ő csak egy olyan hétköznapi ember, mint bárki közülünk, aki csupán élni szeretné a saját életét, amellyel azonban a diktatúra eszméje nem egyezik. A darabra tehát fizikailag és szellemileg is rá kellett hangolódnom, hogy maximálisan képben lehessek.
Mennyiben különbözött a New York-i fellépés a hazai előadásoktól?
Nincs nagy különbség a kettő között. Sokak szerint ez badarság, de számomra az előadás az előadás itthon, és külföldön is. A lépések nem változnak, és az én művészeti tevékenységemet nem befolyásolja, hogy ki ül a nézőtéren. Amikor a színpadon állva felpillantottam, ugyanaz a látkép fogadott, mint itthon. Ettől meg is nyugodtam egy kicsit.
Egyedül talán a taps-szokásokban mutatkozik némi eltérés. Itthon a nézők nem szívesen engedik el a látottakat, hanem várnak, hátha kapnak még valamit. New Yorkban ezzel ellentétben rövid a taps, a szólistákat viszont imádják.
Sajnálatos módon az itthoni sajtó is az előadások negatív véleményezésére kapta fel a fejét. Téged hogy érintett a lesújtó kritika?
Előre felkészítettek minket a New York-i tendenciára, miszerint mindenről negatív kritika születik. Persze amíg nem olvastuk az újságot, addig bizakodtunk. Lesújtó kritikának nem nevezném, inkább lekicsinylőnek, ami természetesen senkinek sem esik jól. A társulatot és engem azonban kárpótolt az, hogy majdnem minden előadásunk teltházas volt. Illetve találkozhattam Paul Szilarddal is, aki számos neves táncegyüttesnek volt több évtizeden keresztül menedzsere. Nekem ezek a dolgok sokkal többet jelentettek, mint egy szubjektív vélemény.
A rengeteg előadás és próba mellett sikerült bebarangolni a várost?
Persze! Lejártuk a lábunkat. Szerencsére volt három szabadnapunk, és nagyon jó helyen laktunk. A Times Square és a Madison Square Garden szinte ott voltak a szálláshelyünk mellett. Az Empire State Buildinghez is csupán tíz perces séta vezetett, de metróval is sokat utaztunk. A magas épületekre, a sok emberre és a szélátfúvások okozta migrénes fejfájásra felkészültem, mivel most jártam másodszor New Yorkban. Ez alkalommal sokkal jobban éreztem magam, de elég volt ez a tizenegy nap.
.jpg)
A New York-i fellépések után el tudnád képzelni, hogy külföldi karriert fuss be?
Ezen ráérek majd akkor elgondolkozni, ha egy esetleges felkérést kapok. Szeretem a darabokat, amiket itthon játszunk, sokat köszönhetek az együttesnek és megbecsült helyem van a társulatban. Istenigazából nincs az a hatalmas ok, amiért én innen elmennék. Nem vallom anyagilag motiválatlannak magam, de annyit nem érne nekem egy külföldi karrier, hogy az itteni pozíciómat feladjam miatta.
Meddig tart még a pihenés, és mivel folytatódik a munka?
Kicsit még összefolynak a napok, az időeltolódás miatt, de a pihenés már nem tart sokáig. Hamarosan A halál és a lányka, valamint a Kakas kerül terítékre. Ezekben a darabokban láthat a közönség.
Mik a célkitűzéseid a 2010-es esztendőre nézve, akár a tánc, akár a magánélet területén?
Eléggé fanatikus ember vagyok, úgyhogy sok tervem van. Most kezdtem bele egy alkotói folyamatba. A tánc- és képzőművészeti iskolában, a végzős balettos növendékeknek én készítem a koncertszámuk záró darabját. Ez életem eddigi legnagyobb lélegzetvételű munkája, ezért elmélyedek benne. Személyre szabott és maradandó dolgot szeretnék nekik nyújtani, mert tudom, hogy annak idején számomra ez milyen sokat jelentett. Emellett egész márciusban Németországban, Ausztriában és Svájcban turnézik a társulat. A Chaplint és a New Yorkban bemutatott estünket visszük magunkkal. Azután pedig Carmen előadások következnek. Nyáron bízom benne, hogy tudok pihenni, mert az előző nyaramat a szakdolgozatomnak szenteltem. De az még messze van, addig viszont egy eléggé feszes, szakmai időszak elé nézek.
Bognár Viktória
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése