Mindannyian igénybe vesszük a szárazföldi tömegközlekedést: nap mint nap, vagy csak elvétve, de kapcsolatba kerülünk vele. Ergo mindnyájan „esélyt kapunk” arra, hogy közelebbről is megbarátkozhassunk a közlekedéskultúra anomáliáival.
Hadd szóljon!
Lassan már viszolyogva szállok fel én, mint hétköznapi ember a buszra, vonatra, metróra és a többi személyszállítási járműre. Lépten-nyomon belebotlom azokba a fiatalokba, akik nem törődve másokkal, decibelek sokaságát zúdítják kéretlenül utastársaikra. Érdekes jelenség: a lüktető dinamikával, ám gyakran ritmustalanul dübörgő „dizsizenét", a drum ’n’ bass-t, és nemritkán a Győzike stílusú dallamkorcsokat osztják meg hangosan a csendben utazókkal. Furcsa, mondhatnánk, hiszen oly’ kedvelt találmány a régóta piacon lévő, és humánus áron értékesített fülhallgató. Mit akarnak hát bizonyítani ezek a fiatalok? Prezentálni próbálják, hogy rájuk nem vonatkoznak a szabályok, hogy az etikett nem létezik, vagy talán, hogy a „menők” csoportjának fényét emelik? Dacolnak a világgal, egocentrikusak, vagy egyszerűen csak neveletlenek? Mindenesetre nem találkoztam még más zenei stílussal az ilyen kéretlen, rögtönzött koncerteken: sem komolyzenével, sem rockkal, sem pedig popzenével. Ezek képviselői szerencsére nem követik ezt a nem kívánatos trendet, és csak saját fülük-lelkük szórakoztatására hallgatják kedvenceiket.
Alpári stílus
Másik jelenség, mely nemcsak az idősebb generációk rosszallását váltja ki, de gyakran az adott korosztály többi tagjáét is, az a trágár beszéd. Nemegyszer hallom, hogy gyakran minden második-harmadik szavukat a vulgáris szókincsből kölcsönzik. Idegesítő, irritáló, kivédhetetlen: szóljunk érte? Nincs értelme. Tereljük el figyelmünket? Mégis hova?
Nem véletlen, hogy számos tanulmányt készítenek napjainkban a fiatalok szóhasználatáról: az eredmény siralmas. Közönséges generáció – tisztelet a kivételnek.
Nemcsak a fiatalok!
Természetesen nem csak az ifjúsággal akad probléma: gyakran ok nélkül harcban állnak velünk idősebb embertársaink. Jobbára a buszközlekedés terén figyelhető ez meg: amint begördül a megállóba a jármű, ellentmondást nem tűrően törnek maguknak utat az évtizedekkel előttünk járók. Néha a bajszuk alatt mormogva, néha pedig hangosan nyilvánítják ki véleményüket arról, hogy az iskolatáskák elfoglalják tőlük még az állóhelyet is. A piacon megtömött bevásárlótáskák persze nem akadályok.
Feltette már valaki azt a kérdést, hogy a robotból hazafelé igyekvő, fásult és kimerült dolgozó férfiak és nők miért nem panaszkodnak akkora arányban az ülőhely átadásáért, az iskolatáskák helyfoglalásáért, mint az idős nénik? Igen, nénik. Az erősebb nem nyugdíjas képviselői nemcsak, hogy kivárják a sorukat a buszra (és bármilyen közlekedési eszközre) való feljutáskor, de még akár maguk elé is engednek minket.
Talán, ha az ifjúság gyakrabban pattanna fel a helyéről, mikor idősebb ember érkezik a járműre, máshogy állnának hozzánk a nyugdíjasok. Talán.
A kauzális világkép szerint minden oknak okozata van, a kiváltó tényezőnek eredménye. Mi, egyszerű közlekedők is hibásak vagyunk, ugyanakkor feszültséget teremt még a közlekedési eszközök – jobbára a buszok – tömöttsége és a mérhetetlen kulturális különbségek a generációk között.
Túl sok a probléma: úgy hiszem, mostanában sem fogok bosszankodás nélkül hazautazni.
Csendet, békét, megértést, empátiát, tiszteletet, nyugalmat!
Petrovicz Bernadett
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése