2010. április 5., hétfő

Tisztelet a kivételnek

Rohanó világunkban sajnos egyre jobban elhalványulnak, feledésbe merülnek olyan nemes erények, mint az udvariasság és a tisztelet. Ma már nem ,,divat” előre engedni egy hölgyet a bejáratnál vagy felsegíteni a kabátját, a diákok úgy kommunikálnak a tanáraikkal, mintha azok barátaik vagy ismerőseik lennének, de sokszor a pedagógusok sem teszik ezt másképp.
Nem köszönünk előre a nálunk idősebb korosztálynak, sőt van, hogy egyáltalán nem köszönünk, és egyenesen felháborodunk, ha át kell adni a helyünket valamelyik tömegközlekedési eszközön.
Sok embernek még az is nehezére esik, hogy rámosolyogjon a másikra. Pedig nem kerülne semmibe.
Van, aki még önmagát sem tiszteli, éppen ezért a világ felé is képtelen megbecsülést és elismerést tanúsítani. Szomorú, de így élünk mi, 2010-ben. Figyelembe sem vesszük a másik ember érzéseit, véleményét, korát, élettapasztalatát, munkásságát, jellemét, ezzel elindul egy láncreakció, ami azt vonja maga után, hogy lassan már nem tisztelünk jogokat, törvényeket és néha még határokat sem.
Okozza ezt mindaz, hogy megváltozott az értékrendünk, mást tartunk fontosnak.
Pénzközpontú társadalomban élünk és úgy gondoljuk, hogy annak jár ki a tisztelet, aki méregdrága ruhákat hord, megjelenése mindig kifogástalan, több milliós autóval jár, luxuscikkek tömkelegével veszi körül magát, mert ma, sokaknak tényleg csak ez számít.
Ebből az útvesztőből, csak akkor találhatjuk meg a kiutat, ha minden erőnkkel igyekszünk visszaállítani az igazi értékeket.
Elgondolkodtatnak, és szinte már megijesztenek azok a hírek, amiket a különböző médiumok napról-napra sugároznak. Tömegverekedések, rablások, merényletek, gyilkosságok és még sorolhatnám. Velejéig romlott világunkban igenis fontos, sőt úgy gondolom, most fontos csak igazán, az egymás iránti udvariasság és tisztelet.

Raczenböck Adrienn

2 megjegyzés: