Spice Girls, ismerős a név, nem igaz? A kilencvenes évek poptüneményei. A sikert a „Wannabe” című számuk hozta meg, és onnan már csak felfelé vitt az út. Rengeteg díjat, elismerést söpörtek be az évek során. A mai napig tudom a szövegük 90%-át, és nem szégyellem, sőt, újra előtört bennem a láz, hogy felmenjek az egyik legfelkapottabb video portálra, és nosztalgiázzak kicsit. 6-7 éves lehettem, mikor megkaptam az első Spice Girls kazettámat. Nagy kincsnek számított akkoriban. Azt hallgattam a kocsiban, a walkmanemben, itthon, a barátnőknél, mindenhol ahol csak lehetőségem volt rá. Különböző szerepekbe bújva játszottuk el a lányok koncertjeit, mindenkinek megvolt a maga kedvence a csapatból. Hatalmas rajongás született meg bennem. Rózsaszín falamat teleaggattam a posztereikkel, az újságból kitépett fotóikkal, de az őrület így is csak fokozódott. Könyveket vásároltam róluk, és Bambi és a Két Lotti helyett Spice Girls-t olvastam. Az akkoriban felkapott HBO csatornán rendszeresen leadták első filmjüket, a Spice World-öt. A napokban nagytakarítás közepette a kezem ügyébe akadt a kazetta, amire akkor, 7-8 évesen felvettem ezt a filmet. Betettem az ezeréves video lejátszómba, és csak mosolyogtam. Jó néha visszagondolni a 90-es évekre, nem csak miattuk, egyszerűen összehasonlítani az akkori világot, életünket, értékeinket, rajongásainkat valaki vagy valami iránt és még sorolhatnám. Ma már egész más értéke van egy együttesnek, zenének. Az egyéniségek már nem ott kezdődnek, hogy sportos Mel C, vadóc Mel B, szexis Victoria, szókimondó Geri, bébi spice Emma. A fiatalok ma főként egyformán öltözött, sminkelt, tűsarkúba ugráló lánybandákat, és feketére kikent, fiú együtteseket látnak a tv képernyőjén. Ez volna az egyéniség? Mára már úgy érzem, nincs olyan zenész, előadó, banda, énekes, bárminek is nevezzük, akiért hatalmas rajongásban törnék ki. Ez szomorú. A Spice Girls feloszlása után aztán én is felnőttem, és az én szívemben is feloszlott a csapat. Átléptük a 2000-es év kapuját, lassan bedobozoltam a kazettáimat, videóimat, és cd-re cseréltem őket. A képek a falról a szemétben kötöttek ki, és a Spice Girls-ös pólóktól is búcsút intettem. Lássuk be, a holdjáró cipők, a nyalókák, az érdekes ruhaköltemények mára már inkább a „ciki” vagy modernebben „de gáz” kifejezéshez sorolhatóak. Feloszlásuk óta eltűntek a színről, már a sajtóban is csak Victoriáról, mint Beckham feleségéről hallunk visszajelzéseket. Mindenesetre, lehet utálni vagy szeretni őket, de akik zenéjükben érzik a derűt, a pörgést, azoknak örökre szép emlékként marad meg ez az időszak, hiszen ezen a zenén nőttek fel.
Unger Adrienn
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése