Polgárháború

Az idei év – bármilyen pártszlogentől elvonatkoztatva- valóban a változás éve lesz, s a változtatás eszköze a választás. Mondanom sem kell, mennyire fontos egy ország életében az, hogy mi, a polgárok aktívan részt vegyünk a haza jövőjének alakításában, s ehhez egyetlen, ám hatékony eszközünk a szavazatunk.

Egy tanárom szokta volt mondani, hogy demokráciában az ember négy évig rab, majd egy - a kétfordulós rendszernek köszönhetően itthon két - napra szabad. Éppen ezért van némi varázsa a kampányidőszaknak.

A polgárok, akiket választottjaik éveken át csak úgy mellékesen említenek, s akkor is csupán hatalmi játszmáikhoz használják fel őket, ilyenkor hirtelen nagyon fontossá válnak. Minden párt a szavazók kegyeiért verseng, s szeretnének mindenkit megnyerni (kivétel ez alól a Fidesz, aki kijelentette, hogy nem tartanak igényt egy bizonyos réteg szavazatára).

Egy normális, egészséges társadalomban ilyenkor az embereknek illene érdeklődéssel viseltetnie a voksolással szemben. Hamarosan változik minden, új lehetőségek nyílnak előttünk, új emberek mérettetnek meg a haza jobbátételéért vívott küzdelemben. Mindezek ellenére az emberek komoly hányadának esze ágában sincs betenni a lábát abba a bizonyos fülkébe április 11-én.

Az már természetessé vált, hogy ilyenkor a pártok az átlagosnál is agresszívebbek a másikkal szemben. Mindenki felveszi a maga szerepét. Az MSZP minden pártok fölé helyezi magát, az egyetlen demokrata szerepében tetszeleg, míg a Fidesz ezerszer is átkot szór a baloldalra, s közben groteszk táncot lejt a szélsőségesek és a konzervatívok között, hiszen minden szavazatra szükségük van az áhított kétharmados többség megszerezéséhez. A Jobbik kivétel nélkül mindenkit „elszámoltatna”, az embereket pedig „magunk és magukfajták” csoportokra osztja Valóban vannak problémáink, de vajon ez a megfelelő válasz a gondokra? Ez kell az országnak, a széthúzás?

A legaggasztóbb, hogy a napipolitikából kiveszett a jómodor, a tisztelet, s ez átragadt a hétköznapi emberekre is. Immáron szinte bizonyos, hogy magyar magyarnak valóban farkasává lett. Röpködnek a levegőben a libsizések, a komcsizások, de nincs hiány a fasiszta, náci, esetleg nyilas jelzőkből sem. Vannak, akik a leggyalázatosabb módokon aláznak meg mindenkit, aki nekik nem tetsző véleménnyel bír.Odáig jutottunk, hogy sok szavazó az esetleges sérelmektől tartva egész egyszerűen nem meri felvállalni a véleményét, vagy rosszabb esetben letagadja nézeteit.

Már csak kilenc nap van hátra, gondoljunk arra, legalább próbáljuk meg elhinni, hogy legyen szó akármelyik pártról, az a saját módszereivel a hazáért kíván cselekedni, s ezen szép eszme jegyében tegyük le a fegyvert, fejezzük be a verbális polgárháborút, és végre béküljünk ki egymással!

Ikker Zsolt